A gyermek személyisége, a családi környezet hatása, de akár a közös étkezések „élménytelensége” is állhat a válogatás hátterében. Milyen jelentősége van a testi érzetek tudatosításának az evési szokások kialakításában? Mennyit számít, hogy miként étkeztek a szülők gyerekkorukban? És mit nem szabad csinálni, ha mégis válogatós lenne a gyerekünk?
Műfajából adódóan a zugevés rejtett zavar, így gyakran válik krónikussá – sok érintett a pszichológiai tanácsadás során arról számol be, hogy évek, évtizedek vagy akár gyermekkora óta jelen van az életében. Hogyan tudunk belőle kigyógyulni?
A kenyér az élet, az otthon és a bőség szimbóluma, de egyszersmind kifejezheti a személyiséget, válhat szorongás vagy bűntudat forrásává és jelezheti, éppen milyen életszakaszban vagyunk, melyik társadalmi rétegbe tartozunk. Tűzijáték után egy kis gasztropszichológia.
Minden családnak vannak dédelgetett ételreceptjei (sőt mint látni fogjuk: ételei), amelyek generációról generációra adódnak át. A kellemes íz csak egy dolog a vonzerejükben. Mi teszi ki a többit, miért ragaszkodunk annyira hozzájuk?
Változás. Sokaknak összerándul a gyomruk már a szó említésére is, míg mások el sem tudják képzelni az életüket nélküle. Noha szükségképpen mindannyiunk életének szerves része, eltérő mértékben keressük a változás, a fejlődés lehetőségeit.
Ha a családtagok időt fordítanak arra, hogy a hétköznapokon is közösen fogyasszák a reggelit vagy a vacsorát, lehetőséget teremtenek az együttlétre és a szorosabb kötődés kialakulására. Ez pedig jobb kommunikációt, odafigyelést és érzelmi biztonságot tesz lehetővé.
Anya nem ül mellénk ebédelni, mert rengeteg a dolga: süt, főz, mosogat, úszik a konyha. Ismerős a helyzet?
Éhesnek érzi magát? Lehetséges, hogy nem biológiai éhség, hanem másfajta hiányállapot rejlik a háttérben. Felismeri őket a saját életében?
Lehet védekezés, biztonság, megnyugtatás az evés – de honnan tudhatom, mire reagálok, amikor a számba veszek valamit? Hogyan függ össze a kontrollal, és hogyan harcolhatok is azzal, ha eszem vagy nem eszem? A tévelygőknek írott párbeszéd ezúttal azzal foglalkozik, mit veszünk be, és mit nem akarunk
Az élet legelején a megfelelő táplálás nemcsak a kisgyermek egészsége miatt fontos, hanem azért is, mert az akkor rögzült szokások végigkísérik a felnőttkort.
Kevés olyan emberi aktust ábrázolnak a művészetben, mint amilyen az evés, amely a szélsőségességével nyűgözi le a nézőt. A legvidámabb életképektől a horrorisztikus motívumokig igen széles a skála.
„A mi családunkban nem lehet diétázni!” – mondják sokan, és valóban, a fogyókúra nemcsak a szűk környezetre hat, de a szűk környezet is hat a fogyókúrára.
Téved, aki azt gondolja, hogy manapság azért eszünk, mert éhesek vagyunk. Ez a legritkább.
Lánytalálkozó, egymás méricskélése, rég találkoztunk. „Jaj, én a nagy jóllétbe belegömbölyödtem. A kiegyensúlyozott párkapcsolat hizlal!” – simítja végig szűk ruhába bújtatott testét a társaság egyik tagja. Rögtön érkezik a cáfolat a barátnőktől: „Na, én az egyedülléttől híztam öt kilót karácsony óta!” Rálicitál a másik: „Én hetet!” Eszünk örömünkben, bánatunkban…
A sokak által (legalább hírből) ismert bulimia, anorexia vagy túlevés mellett akad pár ritkább, étkezéssel kapcsolatos anomália, amelyek legalább olyan kellemetlenül érinthetik a tőlük szenvedőket.
Tévhit, hogy az életmódváltás egyetlen döntés eredménye. Nem is szokott gyakran sikerülni.
„A társadalomnak is van némi testképzavara” – mondja az életmódváltással és evési zavarokkal foglalkozó szakpszichológus, akivel az egészséges és az egészségtelen evésről, az evési problémáink mögött meghúzódó lelki okokról beszélgettünk.
Mintha az anyai kompetencia mérőszáma is lenne a kisgyerek étvágya. Jól szopizik? Szépen fejlődik? Hurkás, tokás a kicsi? Ha igen, akkor elégedett lehet az anyuka, ha nem, akkor pokollá válhat a család élete.
Nem nehéz észrevenni az ellentmondást, hogy egyre nagyobb az igényünk a sovány test iránt, miközben a Föld minden olyan részén, ahol tartósan és tömegesen van mit enni, egyre inkább elhízik az emberiség.
Az evészavarok veszélyes és nehezen gyógyítható betegségek, amelyek az utóbbi harminc évben váltak gyakoribbá a gazdaságilag fejlett társadalmakban. Mit tudunk jelenleg róluk?
